Hogyan tárolom a fonalaimat?

Ez megint sarkalatos kérdés. Az évek alatt elég sok fonalam gyűlt össze. A tárolásuk eleinte egy cipős dobozban majd egy kis műanyag fiókos szekrényben történt. Ez évekig elég is volt, aztán kinőttem. Jöttek a nagy minták és a hímzés után megmaradt fonalak. Ráadásul két különböző márka. Az osztott hímző alapból így néz ki.
Mindegyiken a kis papíron rajta van a márkája és a színének a kódja. Amikor megbontjuk ez a kis papír könnyen eltűnhet ezért én mindig ún. bobinára tekerem fel amire ráírom a márkáját és a kódját. Így nem gubancolódik, kisebb helyet foglal, könnyebb a tárolása és a sorrendbe rakása. Általában papírból készül, 50 darabos kiszerelésben kapható, nem túl drága.

Ezeket a legjobb egymás mögé sorba állítani de hajlamosak elcsúszni ha nincsenek kitámasztva. A fonalak mellett pedig a különböző vásznak is kezdtek felgyűlni. Kellett egy hely ahol ezeket egyben tárolhatom. Ahol elférnek a még ki nem bontott készletek, ollók, fonalak, vásznak. Végül egy asztalos barátom oldotta meg a dilemmát két fiók segítségével amiket a már meglévő szekrénybe gyártott le.
A fonalas kisebb tároló a nagyobb rekeszekre osztott fiók tetején van

Osztott fiók a fonalaknak a kisebb, nagyobb az ollóknak stb


Mély fiók, ebbe kerültek a készletek és a vásznak

Ebben tartom az ollókat, rámákat, kis méretű vásznakat

Ezek a nagyobbik osztott fiók tetején vannak, ebben tartom a fonalakat

Fonalaim bepakolva
Így került minden a hobbimhoz kellő dolog egy helyre. Bármi kell csak benyúlok valamelyik fiókba.
Ti hogyan tároljátok a fonalakat és a többi a varráshoz kellő dolgaitokat?

Megjegyzések