Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2015

Tűrendező újra

A több tűvel varráshoz szereztem be ezt a hasznosnak tűnő segédeszközt. Kicsomagoltam, felavattam. Első tapasztalataim alapján nem rossz, de nem akkora képhez, mint London. Anyagi okokból és mert nem voltam biztos benne, hogy beválik, nem akartam kettőt-hármat venni. Így viszont öngólt lőttem, mert jelenleg a 25 férőhely kevés. London ettől sokkal több színből áll, ezért ennél a képnél nem éri meg a ráfordított időt. Amíg nem varrok kevesebb színt igénylő képet vagy nem veszek még minimum három ilyet nem fogom tudni érdemben használni.

http://amina1973.blogspot.hu/2015/04/turendezo.html


London - kész az ötödik oldal

Kép
Újabb nem kis időt igénylő területen vagyok túl. Tudtam, hogy lassabban fogok haladni, mint az eddigi részekkel hiszen leértem az alsó területre és itt már nincsenek szünetek a tornyok között. Mindent ki kell varrni.

Nagyon szép és általam kedvelt rész volt a Royal Albert Hall. Gyönyörű színek, gyors haladás, kevés konfetti. A kontúrozása kicsit nehéz volt, de megoldottam.


Ami a Royalt nehezítette az az előtte álló kapu volt. Na ezt a részt nagyon utáltam varrni. Kb két hónapot vitt el. Konfetti konfetti hátán. Gyilkos menet volt, remélem több ilyen nem lesz ezen a képen. Komolyan tartottam ott vele párszor, hogy hajítom a sarokba.

Az utolsó épület a Minden Lelkek Temploma ( Church of All Souls ) amit John Nash tervezett 1822-ben. Ennyi. Egy pici templom, a kutya nem hallott róla, mind a mai napig nem értem, miért ez került fel erre a képre és miért nem a Bukhingam Palota például. Ettől függetlenül ezt is könnyű volt varrni, szép egyenes oszlopok, kevés konfetti, szép, lágy színek.



Ez…