Pillangó - összegzés

A szamuráj után a másik legnagyobb és nagyon fontos munkám. A kép mint olyan engem nem annyira  fogott meg, de a puzzle hatás miatt egyből tudtam, hogy kiváló ajándék lehetne belőle puzzle mániás barátnőmnek. Ezért elkészíttettem a mintát és 2013.05.06.-án nekiláttam.
Nehéz minta volt, elsősorban a "konfettik" miatt. Sok szín szanaszét szórva a mintán, állandó tű - és fonalcsere. Fárasztó és frusztráló, egyáltalán nem haladós. Ettől függetlenül amikortól megjelent a pillangó szárnya már nagyon élveztem a varrást. Csodálatos ragyogó kékek, intenzív ragyogás, tényleg nagyon látványos kép. Szerettem benne azt is ahogy a puzzlevonalak kirajzolódnak hiszen ez volt benne a lényeg.
2014. 04. 22.-én fejeztem be, majdnem egy év munkája volt.
68376 gobelinöltés, 80 szín, DMC fonal 2 szálával, 1cm/10 öltéses tűgobelinkanavára.








... és aki kapta :)

Megjegyzések

  1. Kedves Csilla!
    Nagyon tetszik mindaz, amit leírtál. Őszintén meglepődtem azon, hogy ez a kis puzle pillangó ilyen bonyolult, rendkívül nagy odafigyelést igénylő feladat volt, hiszen a képet eddig csak a te "elmondásodból" és fényképeid alapján ismertem, azokból pedig nem tűnt ennyire bonyolultnak. Mindenesetre a legfontosabb az a boldog öröm, ami a hölgy arcán látszik. A szeretetteli meglepetés, amivel elkészítetted és nem utolsó sorban egy nehéz feladat, amit ismét sikerült kitűnően megoldanod. Szeretnék még tőled sok ilyen gyönyörű szép képet látni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem az is nagyon megfogott, hogy a hölgyet is láthatom a képeken, azt a hölgyet, aki a pillangónak most már boldog tulajdonosa! :)

      Törlés
    2. Köszönöm, Merci. Igen, tényleg nehéz minta volt mert ezt egy számitógépes programmal szerjesztették. A hölgy aki csinálta ért hozzá de ezt a "konfetti effektust" nehéz kiküszöbölni. Emiatt van az, hogy 80 szinből 30 olyan van amiből 3-4 öltés kell mindössze. Ennyi öltésnél ez elég frusztráló tud lenni.

      Törlés
    3. A legjobb az volt az egészben, hogy tényleg nem sejtette, nagyon meglepődött és őszintén örült neki. Pedig a szeme előtt készült, a facen láthatta a fázisképeket.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gyémántszemes készlet - macska

Egy szál, két szál, hány szál?

Hímzőállvány átalakítás