Hogyan kezdjünk el új hímzést?

Ez a bejegyzés is elsősorban kezdőknek szól, de remélem hasznos lehet azoknak is akik már gyakorlottabbak.
A hogyan kezdjünk el új hímzést nem is annyira a hogyanra hanem inkább a holra fog választ adni. Örök, visszatérő kérdés, hogy hol kezdjük el a varrást, hová tegyük az anyagon az első öltést.
A válasz általában ugyanaz: középen. Na ja. Ez viszont nem is annyira egyszerű. Két részre bontanám a választ.
Ha előfestett alapra varrunk - van keresztszemesben is előfestett alap! - akkor tulajdonképpen mindegy, hol kezdünk. Alul, felül, oldalt, középen, ránk van bízva. Sokan itt is középen kezdenek aztán vagy területenként haladnak vagy színenként. Én még nem varrtam előfestett alapra, szóval ebbe nem mennék bele mélyebben, de biztos vagyok benne, hogy erre is van szabály. :)
Ha leszámolóst választunk akkor válik igazán fontossá a hol kezdjük el kérdés. Leszámolósnál is két fajta van. Az egyik amikor az egész vásznat ki kell varrni, tehát úgy, mint a gobelinnél a hátteret is. Ilyen mintákkal nagyon sokszor találkozunk, pl a HAED minták 80%-ban ilyenek. Ezeknél én azt mondom, hogy mindegy hol kezdjük csak a kép a vászon közepén legyen. Tehát ne legyen az, hogy a bal oldalon 5 centi üres rész marad, a jobb oldalon meg 20 centi. Ettől a keretező tuti falnak megy bár le is vághatjuk a felesleget. :)
Ha azonban a klasszikus keresztszemest választjuk ahol nincs háttér akkor a képnek a vászon közepén kell elhelyezkednie. Tehát középen kell kezdeni! A középpontot minden mintarajz megmutatja, egy kis nyíllal az oldalán mutat oda. A vásznon pedig még ennél is egyszerűbb a középpont kijelölése, csak hajtsuk négybe az anyagot és már meg is van.

Négybe hajtva, a felénk eső sarok a középpont

Megvan a hol.
Egy hímzést jó előkészíteni. Ha készletből varrunk, könnyű dolgunk van, minden adva van hozzá. Ha csak a mintarajzunk van akkor nekünk kell összeválogatni mindent. Ezt a folyamatot most a Tulip Fairy mintán keresztül fogom bemutatni nektek.
A mintát a netről szedtem le.


Mintarajz kinyomtatva

A mintarajz megadta, milyen színek és milyen anyag kell hozzá. Az anyagon én változtattam törtfehér aida helyett 14 countos rózsaszín aidára fogom varrni, mert egy 2,5 éves kislánynak szánom ajándékba és így még bájosabb lesz.
Fonalakat az itthoni készletből szedtem össze, 19 színből áll majd össze és nekem majdnem mind volt itthon, talán kettőt vagy hármat kellett csak megvennem.

Fonalak

Ha kis képet varrok azt nem teszem fel az állványra, főleg, mert ott most London terpeszkedik, hanem kézi rámán varrom. Ez megint egyéni, ki hogy szereti. Van aki szereti a hímzőkeretet vagy rámát, van aki nem. Én szeretem, mindig használom.


Az első öltés középen


A szín amivel kezdtem
A mintarajzok szimbólumokból állnak. Minden szimbólum mellett szerepel, hogy melyik szín tartozik hozzá. Így adja ki magát a kép. Nem nehéz, csak a szimbólumokra kell odafigyelni.

... és most már csak varrni kell.


Megjegyzések

  1. Nagyon tetszik amit blogolsz. Sokan olvashatják, de nincs visszajelzés, mert még azt is tanulni kell.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik. Amit tanultam a keresztszemesről mind önálló tanulás eredménye ahogy most a blogolást is még tanulom. Igyekszem minél több témáról írni, mert tudom, hogy sok a kérdés és kevés a válasz. Ha 12 éve lett volna egy ilyen mindent leíró blog biztos több kész munkám lenne már.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gyémántszemes készlet - macska

Egy szál, két szál, hány szál?

Hímzőállvány átalakítás