2019 év végi összesítés

Hát ez a nap is eljött. 2019. december 31. Eljött a nap amikor számot vetünk, visszatekintünk az elmúlt évre, felmérjük miket terveztünk, mik valósultak meg, mik nem. Mit kéne másképp csinálni, mit csináltunk jól vagy rosszul.
Elégedett vagyok az idei évemmel. A sok picikének köszönhetően az eddigi legtermékenyebb év van a hátam mögött. Volt persze nagy munkám is meg közepes is, de idén túlsúlyban voltak a picik. Új technikákat tanultam, megtanultam magam keretezni a munkáimat, megtanultam párnát varrni, képet készíteni, kis felakasztható díszt készíteni, használati tárgyakat díszíteni a hímzéseimmel. És nagy lépést tettem meg. Belevetettem magam a vásznak világába, kiléptem a 25 count biztonságából és már bátran csatangolok a 28 count világában. Önbizalmam pedig annyira megerősödött, hogy 2020-ban jöhet a 32 countos vászon. :)
A 2018. év végi megismerkedés egy kedves hímző társammal ez évben barátsággá fejlődött és ez vitathatatlanul az idei év legjobb dolga. Az ő inspirációja sokat segített a fejlődésben, a technikám fejlesztésében. Tárgyi tudásom is sokkal több lett általa. Detti barátnőm immár része az életemnek és remélem, ez még nagyon sokáig így marad. És neki köszönhetően még egy hímzős társsal ismerkedhettem meg aki messze az egyik legprofibb akivel valaha találkoztam ugyanakkor meleg szívű, kedves, egy igazi tündér. Remélem, 2020 végén már az ő barátságáról is beszámolhatok.
Most pedig jöjjenek végre a képek. :)

Január

biscornu - 32 ct vászon, tervező ismeretlen
25 ct vászon, tervező Veronique Engenginer

25 ct vászon, tervező Veronique Engenginer

Február
25 ct vászon, tervező Veronique Engenginer
Március

14 ct aida, előfestett kínai készlet
Április
28 ct vászon, tervező Maria Brovko
Július

14 ct aida, készlet

Augusztus
14 ct aida, készlet


14 ct aida, tervező Anna Petunova
Szeptember
14 ct aida, készlet
Október
28 ct vászon, készlet

22 ct aida, készlet

14 ct aida, készlet

14 ct aida, tervező Vervaco
November, December
14 ct aida, tervező Vervaco

14 ct aida, tervező Vervaco

14 ct aida, tervező Debra Page
28 ct vászon, készlet

28 ct vászon, készlet


A 2020-as terveim pedig megvarrni minél többet a felhalmozott mintáimból és készleteimből illetve a nagy projekt Mirabilia: Garden fairy.
Ezt az évet tisztán zárom, nem viszek át megkezdett hímzést 2020-ra ami nálam nagy szó. :)

Hímzésben gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek! 

És ne feledjétek: olvassátok a blogot, iratkozzatok fel a You Tube csatornára, kövessétek a Facebook oldalt, lépjetek be a Facebook csoportba és kövessétek instagramon a #soksokx-et. :)

Megjegyzések

  1. Tényleg nagyon termékeny év volt, tele csodás alkotásokkal, külön öröm, hogy az összeset személyesen is láthattam, legalább félkészen :D
    Én is nagyon örülök, hogy személyedben új barátnőm lett ♥♥♥

    Nagyon boldog, hímzésben új évet kívánok!!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon sok szépséget készítettél.
    Én is köszönhetek a hímzésnek egy nagyon kedves barátot, akivel az életünkben sok más közös is van. Egy napon születtünk, bár nem egy évben, azonos a keresztnevünk, a foglalkozásunk, és most már néhány éve gazdagabbak vagyunk egy barátsággal is

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok Csilla! Gyönyörű szép albumod van meseszép hímzésekkel. Kívánok ez évre is minden szépet és jót!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése