Egy kiállítás margójára

Végre újra volt keresztszemes kiállítás a Westendben. Bár nagyon hamari volt a hirdetés és a szervezés mégis sokan neveztek és egy igazán harmonikus szép kiállítás lett.
 Mint általában mindig most is egy egész délutánt szántam rá és persze pénzzel is készültem hátha nem tudok ellenállni valamelyik akciós készletnek. ( Nem tudtam :D )
Ezúttal is voltak Thea városok is a művek között, Párizs és Isztambul és persze nagyon megcsodáltam őket. Isztambul alkotóját nagyon sajnáltam, mert amit a keretező művelt azzal a képpel az gyalázat. Ferdén feszítette ki és még a ragasztó is megfolyt a vászon alatt emiatt foltos lett. Én biztos kinyírtam volna. Bánatomra nem ez volt az egyetlen ilyen keretezők által elrontott kép. Némelyik gyűrött volt, nem volt rendesen kifeszítve. Sajnáltam, kár volt a szép munkákért.
Kedvenc képem most annyira nem volt, bár a Párizsos 4 évszak sorozat nagyon tetszett. Volt pár nagyon szép Lanarte is és persze elég sok Riolis. Nagyon törnek előre az oroszok. Nem csoda hiszen nem túl drágák és nagyon szépek a készleteik.
Mint már írtam egy készletet vettem végül. Nem Thea várost bár Amerikával nagyon szemeztem na és megjelent Japán is. Bámulatosan szép, harmonikus, nyugodt kép. Nagyon megtetszett, jobban mint Amerika. De ott volt még Jeruzsálem. Hát én még annyi aranyszálat nem láttam, mint abban a készletben! Csodaszép, de biztos nem én leszek aki megvarrja. Végül egy Lanarte lett a befutó, mert azt még sosem varrtam és beleszerettem egy tigrisbe. Férjem imádja a tigriseket, ez a kép neki lesz ajándék. Mivel titokban készül, nem kerülhet a keretre, szóval megint két képet varrok egyszerre.
Ő lesz az

A kiállításon természetesen sokat fényképeztem, a képeket a Facebook oldalon nézhetitek meg. Remélem azoknak is tetszeni fog akik nem tudtak elmenni. :)

Megjegyzések

  1. Köszi a részletes beszámolót, a sok képet!! Nagyon szép lesz a tigris!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen, örülök, hogy tetszett. Remélem, tényleg olyan szép lesz, mint a képen, mert Lanarte készletet még nem varrtam bár csúnya Lanarte képet nem láttam még. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése