Boldog új évet kívánok mindenkinek!

Véget ért a 2015.
 Ebben az évben szinte csak Londont varrtam és bár nagyon szerettem volna nem készültem el vele. Van emiatt egy kis szomorúság bennem, de igazából nem bánom. 2016 még előttem áll és januárban biztosan befejezem.
Ilyenkor év végén egy kis visszatekintés, számot vetés jár mindenkinek azt hiszem. Hímzés terén ismét sokat fejlődtem, tanultam. Boldogsággal tölt el, hogy a blog illetve a Facebook oldal ennyi követővel gazdagodott. Ugyan még nem vagyunk 500-an, de én bizakodó vagyok. A blog és az oldal továbbra is pörögni fog, igyekszem majd nektek sok szép apró mintát felkutatni, megosztani veletek. Továbbra is érdekelnek a ti munkáitok, sajnos az az album nem töltődik olyan gyorsan mint szeretném. Pedig engem minden munka érdekel, a legapróbb is.
Tervezek egy olyan blogbejegyzést ahol majd bemutatom életem legelső hímzését ami irtó csúnyácska, de én mind a mai napig nagyon büszke vagyok rá. Ennek kapcsán majd nektek is lesz ám dolgotok. :)
2015-ben egy kisebb munkám készült el a Tulip Fairy. London teljesen kitöltötte ezt az évet. Szigorúan tartottam magam az elhatározásomhoz, hogy amíg nem készülök el vele, nem kezdek másba. Ezért minden már elkezdett munkát félretettem és csak a kis tündért varrtam meg mellette. Emiatt 2015 nem volt olyan termékeny , de hát egy ekkora munka ezzel jár. Pont ezért döntöttem úgy hogy 2016-ban az összes félretett kis készletet előszedem és kivarrom és csak utána fogok bele a két rám várakozó nagy készletbe.
Tehát a kicsik amiket 2016-ban tervezek London után.





Nos, igen mindegyik macska. A két cukit ajándékba szánom majd. A kis tigris az enyém lesz, Frederik sorsa pedig még kétséges.
Elő van már készítve négy vagy öt fekete-fehér HAED minta is, az egyiket már ki is nyomtattam, remélem belefér még majd az is 2016-ba. Kevés szín, nem túl nagy kép szóval bizakodom.
A két nagy pedig ami már 2017-re marad ezek.


Mindkettő kb 1 éves munka lesz, szóval 2019-ig el vagyok látva. :D
Hát ezek az én terveim, remélem idő és egészség is jut majd hozzájuk. Ti miket terveztek? A Facebook oldalon várom hozzászólásban a terveket. Aztán 2016 dec 31.-én megbeszéljük kinek mit sikerült megvalósítani.
Kívánok mindenkinek boldog, hímzésben gazdag új esztendőt!



Megjegyzések

  1. Jó nézni a betervezett munkákat. Szépek is, a céltudatosság is jó.
    A Dim. cicás képét én is elkészítettem.
    Kívánok én is neked boldog új évet!

    VálaszTörlés
  2. Remélem minél több elkészül belőle. A cél pedig muszáj különben ide-oda kapkodnék a varrnivalók között és egyik sem készülne el. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése