London - kész az ötödik oldal

Újabb nem kis időt igénylő területen vagyok túl. Tudtam, hogy lassabban fogok haladni, mint az eddigi részekkel hiszen leértem az alsó területre és itt már nincsenek szünetek a tornyok között. Mindent ki kell varrni.

Nagyon szép és általam kedvelt rész volt a Royal Albert Hall. Gyönyörű színek, gyors haladás, kevés konfetti. A kontúrozása kicsit nehéz volt, de megoldottam.


Ami a Royalt nehezítette az az előtte álló kapu volt. Na ezt a részt nagyon utáltam varrni. Kb két hónapot vitt el. Konfetti konfetti hátán. Gyilkos menet volt, remélem több ilyen nem lesz ezen a képen. Komolyan tartottam ott vele párszor, hogy hajítom a sarokba.

A kapu
Az utolsó épület a Minden Lelkek Temploma ( Church of All Souls ) amit John Nash tervezett 1822-ben. Ennyi. Egy pici templom, a kutya nem hallott róla, mind a mai napig nem értem, miért ez került fel erre a képre és miért nem a Bukhingam Palota például. Ettől függetlenül ezt is könnyű volt varrni, szép egyenes oszlopok, kevés konfetti, szép, lágy színek.



Ezzel pedig elkészült az ötödik oldal. Ha a mintalapok számát tekintem akkor kész a fele. Kb egy éve varrom és úgy számolom, hogy még ugyanennyi idő kell neki. Hogy unom-e? Néha igen. Bánom-e? Nem. Kivarrnám újra? Nem. De hasonló paraméterekkel rendelkezőt igen.



az ötödik oldal kész


Van még mit varrni rajta


Megjegyzések

  1. Csodálatos lesz ! Gratulálok a kitartásodhoz ! Évtizedekig Londonba vágyakoztam , és mégis párizsi képekkel van tele a falam , nem is tudom mikor lendültem át . Lehet, hogy csak Veronique miatt ? ! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehetséges. Azok a képek nekem is nagyon tetszenek, de London mellett sajnos még pici képeket sincs lehetőségem varrni. Ezek hiányoznak is. Az apró sikerélmények.
      Megfogadtam, hogy London után kicsiket varrok, de persze két szintén nem kicsi kép vár már rám a fiókban.

      Törlés

Megjegyzés küldése